Hulladék-kommandó

Gyakorlati jó tanácsok "kommandósoknak", civileknek

Célszerű, ha több vonalon futnak a tevékenységek

Az előre egyeztetett időpontokban és területeken a résztvevő szervezetek egy-két képviselőjével közösen tartsunk terepszemlét. Ez azért fontos, mert bár ilyenkor a tettenérés esélye kicsi, az emberek számára elrettentő a magas létszám és látják, hogy a kommandó valójában ott "mozog" a területen és bármikor rajtakaphat valakit szemetelésen. Jó azért is, mert nagyon sok hasznos információt tudhatunk meg ilyenkor egymástól, tapasztalatot cserélhetünk, és erősíti a csapatszellemet is.

Az előbbivel párhuzamosan a résztvevő szervezetek tagjai napi munkájuk során fokozottabban figyeljenek az illegális szemetelőkre, és ha intézkedés szükséges, értesítsék a csapat más tagjait. Ha módunkban áll - van elég aktivistánk, emberünk -, akkor a kritikus területeken felállíthatunk állandó figyelőszolgálatot is. Ez lehetőséget ad arra, hogy folyamatos legyen a megfigyelés a közös, előre egyeztetett akciók között is.

Tegyük lehetővé a lakosság számára, hogy ha illegális hulladék-lerakással kapcsolatos problémát tapasztal, jelezni tudja. A lakosság sokkal együttműködőbb és segítőbb lesz a későbbiekben is, ha látja, hogy a problémáját meghallgatták, és orvosolni igyekeznek.

Minden eszközt ragadjunk meg arra, hogy a lakosságot tájékoztassuk a legális hulladék-elhelyezés lehetőségeirol. Figyeljük a Szákom Kft. tájékoztatásait és juttassuk el a lakosság felé az információkat. Így megelőzhető az illegális lerakás.

Mi történjen akkor, ha illegális hulladék-elhelyezésen érünk valakit az akció során?

Szólítsuk fel a szemét összeszedésére, és hívjunk rendőrt. Írjuk fel az elkövető személy beazonosításához szükséges "látható" adatokat, pl. gépjármű rendszám. Amennyiben az elkövető nem hajlandó az együttműködésre, helyszíni bírságot szabhatnak ki a közterület-felügyelők vagy a terület jellegétől függően a rendőr vagy a természetvédelmi őr.

A tetten ért személyt tájékoztassuk a szemét legális elhelyezésének módjairól.

Mi történjen akkor, ha a szemétben névvel, címmel ellátott borítékot, csekket, számlát találunk, amely a tulajdonosról árulkodik?

Semmiképpen ne intézkedjünk egyedül, hívjunk rendőrt. A begyűjtött bizonyítékot a rendőrségnek át kell adni. Ügyelni kell arra, hogy a bizonyíték tényleg bizonyíték legyen, azaz próbáljunk meg minél több fotót készíteni a helyszínről - de az beazonosítható legyen -, és a bizonyítékról, amely több szögből is fotózott. Jó, ha a fényképen van dátum, hogy a későbbiekben ez már ne jelentsen az ügy lezárásáig gondot. Ha tudunk, készítsünk mozgó felvételt, amelyben a fentiek jól láthatóak. Ezt követően a begyűjtött tárgyi bizonyítékot és a készített felvételeket adjuk át a kommandó szolgálat vezetőjének, aki megteszi a feljelentést. A begyűjtött adatok alapján a rendőrség megkezdi a nyomozást, sikeresen lezárt esetben megtörténik a felelősségre vonás.

Ha mód van rá, érdemes beiktatni esti vagy hétvégi ellenőrzéseket, hiszen ezeket az időpontokat "kedvelik" a szemetelők.

Lomtalanítás idején fokozzuk az ellenőrzést, mivel gyakori, hogy illetéktelenek elviszik a kirakott szemetet, kiválogatják a számukra hasznosnak tartott dolgokat, a maradéktói pedig egy erdő szélén igyekszenek megszabadulni.

    Hasznos és fontos

  • Jogszabályok
  • Hírek, publikációk